Hatezres kísérlet
2011.09.09. 12:10
Nem szeretem az ugrálókat. Főleg akkor nem, ha Pesten belül érvényes bérletet mutatnak, majd Cinkota után elkezdenek előlem szaladgálni.
Két lány is megtapasztalta ezt valamelyik augusztusi hétvégén, Kistarcsa kórháznál. A két lánynak ugyanis elfogyott a három kocsi ami a választási lehetőségük volt. Miután láttam, hogy ismét megpróbálnak átszállni előlem, lecsengettem a vonatot ajtózáródás után. Ugyanis az utolsó pillanatban ugrottak fel a harmadik kocsiba. Hátraballagtam, majd ennyit közöltem velük: "Végállomás. De csak önöknek hölgyeim. Amennyiben tovább szeretnének utazni, a viteldíj hatezer forint lesz. Fejenként."
Úgy gondolták, hogy a szép nyári délutánon inkább várnak 30 percet a következő vonatig. Végülis nem jutottak tovább, mint amíg a bérletük szólt.
Négy éve a vonatokon
2011.09.09. 12:03
Időszerű volt rádöbbennem, hogy negyedik éve tart már a pályafutásom. Négy éve még az első önálló szolgálatomon kissé bátortalan hangon köszöntöttem utasaimat, ugyanis az volt az első nap, hogy elengedték a kezem. Nincs többé a bátorító munkamódszer-átadó, senki nem szól, ha elcsesznék valamit. Legfeljebb az utasok. De az már régen rossz. Meg voltam ijedve, el kellett kezdenem berendeznem a saját kalauztáskámat. Magamnak.
Azóta már nekem is volt tanulóm. Érdekes az egykori saját szerepemben másokat látni. Bátorítani, egyengetni őket. Még önállósítás után is. Nem mondom, hogy az én munkamódszerem a legjobb, de mindenki a sajátját mutatja meg a tanulóinak. Ezért is nincs egy tanuló végig ugyanazzal a módszerátadóval.
Ugyanazzal a lendülettel nézek a következő négy év felé is, mint ezek elé néztem. Maradok tisztelettel az Önök kalauza a 8-as és a 9-es HÉV vonalakon:
Dió, a kaller
Vonalat vagy átszállót?
2011.09.09. 10:45
Ez a Csinibaba című filmben hangzott el, a villamos kalauznőjétől és most már egyre többször hangozhat el a HÉV-en is. A HÉV-en a jegyvizsgálók ugyanis most már a megszokott vonal- és 10-es gyűjtőjegy után a pesti jegyek általunk nyújtott kínálatát kibővítve átszállójeggyel is fel lettek szerelve.
Miért jó az átszállójegy?
Eddig is kínáltuk utasainknak a továbbutazáshoz is a vonaljegyet, hogy az Örs vezér tere csak egy átszállópont lehessen nekik, ne kelljen pluszban sorban állniuk. Ezzel volt, aki élt és volt aki nem. Rengeteg utas volt, aki metró-szakaszjegyet szeretett volna kérni további útjához, ezzel azonban nem tudtunk szolgálni. Ezeknél mind-mind olcsóbb megoldást nyújt az átszállójegy.
Ugyanis az átszállójegy (ami a metróhálózaton belül nem csak 3 megállóra érvényes) mindössze 490 forintba kerül, míg a vonaljegy+metró-szakaszjegy kombó bekerülési költsége 580! forint.
Az átszállójeggyel (a vonaljegyhez hasonlóan) a Deák Ferenc téren újabb kezelés nélkül lehet metróról metróra átszállni, az átszálláson kívüli útmegszakításra és visszafelé utazásra azonban nem jogosít.
Vágányzárak 2011/13 (Szentendre)
2011.09.08. 11:08
Tájékoztatjuk Tisztelt utasainkat, hogy az 5-ös HÉV vonalán karbantartási munkálatok miatt szeptember 10-étől hat hétvégén át (10.16-ig) Békásmegyer és Szentendre állomások között a vonatok helyett H5 jelzéssel HÉV-pótló autóbuszok közlekednek.
A vonatok közül azonban közlekedik szombat reggel a Szentendréről 3.53, 4.33, 5.03-kor induló vonat, vasárnap este pedig a Batthyány térről 22.48, 23.08, 23.18, 23.48-kor, illetve a Szentendréről 23.03-kor induló szerelvény a vonal teljes hosszán.
A pótlóbuszok a 943-as busz megállóhelyeit érintik. Az autóbuszokon a HÉV-díjszabás érvényes és kerékpár nem szállítható.
Az okozott kellemetlenségekért szíves türelmüket és megértésüket kérjük!
Vágányzár meghosszabbítva
2011.09.02. 10:39
Tájékoztatjuk tisztelt utasainkat, hogy a 8-as HÉV vonalon a karbantartási munkálatok folytatásaként szeptember első két hétvégéjén Cinkota és Gödöllő végállomás között a Vágányzárak 2011/12 poszt feltételei szerint a vonatok helyett ismét autóbuszok közlekednek Cinkota és Gödöllő végállomás között.
Kérjük önöket, hogy naprakész információkért keressék továbbra is a Kallerblogot, illetve iratkozzanak fel a BKV járatfigyelőre.
A vágányzár pontos részleteivel kapcsolatban további részleteket találnak a megállóhelyeken és a járműveken kihelyezett tájékoztatókon.
Az átszállás okozta kellemetlenségekért szíves türelmüket és megértésüket kérjük!
Vágányzárak 2011/12 (Gödöllő/Ráckeve)
2011.08.25. 10:22
H6 (Ráckeve):
Tájékoztatjuk Tisztelt utasainkat, hogy karbantartási munkálatok miatt a H6 vonalon a vonatok 2011.08.27 és 08.28 között megosztva; Vágóhíd és Dunaharaszti külső, valamint Szigetszentmiklós megállóhely és Ráckeve állomás között közlekednek. Szigetszentmiklós és Dunaharaszti külső között H6, Szigetszentmiklós Gyártelep és Dunaharaszti külső között pedig H6A jelzéssel HÉV-pótló buszok közlekednek.
H8 (Gödöllő):
Tájékoztatjuk Tisztelt utasainkat, hogy karbantartási munkálatok miatt a H8 vonalon 08.27-08.28 között Cinkota és Gödöllő végállomás között a vonatok helyett autóbuszok közlekednek. A feltáró járat (Cinkota-Kórház-Szilasliget-Mogyoród-Gödöllő) jelzése H8 lesz. A feltáró járaton kívül H8E jelzéssel Cinkota és Gödöllő között közvetlen járatok is közlekedni fognak. A H8E jelzésen kívül az autóbuszok iránytábláin feltüntetésre kerül, hogy Kistarcsa kórház, vagy Auchan Liget útirányon át közlekedik.
Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy a pótlóbuszokon a HÉV díjszabása érvényes, ezért kérjük önöket, hogy menetjegyeiket őrizzék meg a teljes utazás végéig. A HÉV-pótló buszokon kerékpár nem szállítható.
Az okozott kellemetlenségekért szíves türelmüket és megértésüket kérjük.
Szerző: Dió, a kaller
Szólj hozzá!
Címkék: gödöllő vágányzár ráckeve utastájékoztatás autóbusz hévpótló
Vágányzárak 2011/11 (Szentendre)
2011.08.18. 11:01
Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy a H5 (Szentendrei HÉV) vonalon augusztus 21-28-ig a vonatok csak a külső végállomások és a Szentlélek tér között közlekednek (leánykori nevén Árpád híd). A Szentlélek tér és a Batthyány tér között H5 jelzéssel HÉV-pótló buszok szállítják az utasokat.
Kérjük figyeljék a kihelyezett hirdetményeket! Az okozott kellemetlenségekért szíves türelmüket és megértésüket köszönjük.
(A HÉV-pótló járatokon kerékpár nem szállítható. A pótlóbuszokon a HÉV-re érvényes jegyek érvényesek; de a vonaljegy esetében a jegyet átszállás után a számkocka nélküli végén is érvényesíteni kell.)
Szerző: Dió, a kaller
3 komment
Címkék: szentendre vágányzár utastájékoztatás autóbusz vonaljegy hévpótló
Vágányzárak 2011/10 (Ráckeve)
2011.08.12. 23:27
Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy a BKV Zrt. karbantartási munkákat végez a H6-os (Ráckevei HÉV) vonalon Tököl és Ráckeve között az augusztus 13-14-ei hétvégén. Így szombaton és vasárnap a vonatok teljes üzemidőben csak Vágóhíd és Tököl között közlekednek.
Vágóhídról a HÉV indulási időpontjai változatlanok, Tökölről 3 perccel a meghirdetett időpont után indulnak a szerelvények. Tököl és Ráckeve között a Szigetcsép és Szigetszentmárton - Szigetújfalu HÉV-megállókat is érintő H6 jelzésű, illetve a Tököl és Ráckeve között közvetlen járatként közlekedő H6E jelzésű HÉV-pótló autóbuszokkal lehet utazni.
A HÉV-pótló autóbuszokon a HÉV díjszabása érvényes! A pótlóbuszokon kerékpár nem szállítható.
Az esetleges kényelmetlenségek miatt az utazóközönség megértését és türelmét kérjük.
Sziget 2011
2011.08.08. 09:00
Tájékoztatjuk tisztelt utasainkat, hogy a Sziget fesztivál idejére az alábbi forgalmi változásokra lehet számítani Budapest közösségi közlekedésében:
Az 5-ös HÉV (Szentendre), az 1-es és az 1A villamos, valamint a 901-es autóbusz sűrítve közlekedik. Az 5-ös HÉV éjjel is közlekedik Batthyány tér M és Békásmegyer állomás között 20 percenként. A Sziget fesztivál idején a Belváros, illetve az észak-budapesti strandok között külön hajójáratok is közlekednek.
A Szigetre be- és kiköltözést a BKV Zrt. A Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtér, illetve a Keleti és a Nyugati pályaudvarról a Szigethez közlekedő külön buszjáratokkal segíti.
Kérjük figyeljék a kihelyezett tájékoztatókat!
Nem tetszik neki az arcom
2011.07.28. 13:00
Hétvégén Cinkotán viszonylag nehéz főtt kajához jutni, ha az ember nem visz magával. Vasárnap még hideg élelmet vadászni is körülményes, ha elütötték a tizenkettőt. A pórul járt kaller természetesen Gödöllő végállomáson vadássza le a non-stop büfét az öt perc körüli végállomási tartózkodás alatt.
Meg is vettem extra méretű gyrosom és a vonat elején beszélgettem a járművezetővel. A biztonsági őröm élvezte a ficakban a pillanatanyi állásidőt. A motorász megjegyezte, hogy két utas átvándorolt a hátsó kocsiba, mikor meglátták, hogy a vonat elejére készülök felszállni. Hátra ballagtam hát a szerelvény ellenkező végébe, miközben újabbat haraptam ebédembe. A biztonsági őröm értetlenül követett engem, de végtelenül kíváncsi természetű egyén lévén rákérdezett, hogy miért kezdek a vonat végéről, hisz mást beszéltünk meg. Miután lenyeltem az aktuális falatot és felszálltunk a vonatra, közöltem vele, hogy a kezdés oka igen prózai. "Egyes utasoknak nem tetszik az arcom... vagy a táskám." A két delikvens bizonyosan összetévesztett egy véres rongydarabbal elnézve a pillantásukat, de ezzel mit sem törődve befejeztem a villámgyorsan elém került ebéd utolsó falatjait.
Palotakert állomás és Szabadság tér megállóhely között - miután a két utas az ajtóhoz állással leszállási szándékra utaló magatartást tanúsított és én is megettem ebédem, gyorsan megtörölköztem a szalvétába, az emberi forma visszaszerzése érdekében.
Ezek után érdeklődtem érvényes menetjegyük és bérletük után. A pár férfi tagja ezek után megérdeklődte, hogy a megjegyzésem hozzá szólt-e. Közöltem vele, hogy a biztonsági őrömmel beszélgettem, de ha magára vette, őszintén sajnálom. De hát akinek nem inge ugye... Ezek után megvette a két menetjegyet és utaspanasszal fenyegetett az utasokkal szembeni durva stílusom miatt. (Persze ezt nem ilyen szelíd stílusban közölte...) Ezek után megjegyeztem neki, hogy utaspanaszát az azonosító számom alapján tehet.
Mikor a vonat lassított a megállóra további jó utat kívántam nekik, majd minden ment tovább rendes medrében...
Utolsó kommentek