Időszerű volt rádöbbennem, hogy negyedik éve tart már a pályafutásom. Négy éve még az első önálló szolgálatomon kissé bátortalan hangon köszöntöttem utasaimat, ugyanis az volt az első nap, hogy elengedték a kezem. Nincs többé a bátorító munkamódszer-átadó, senki nem szól, ha elcsesznék valamit. Legfeljebb az utasok. De az már régen rossz. Meg voltam ijedve, el kellett kezdenem berendeznem a saját kalauztáskámat. Magamnak.

Azóta már nekem is volt tanulóm. Érdekes az egykori saját szerepemben másokat látni. Bátorítani, egyengetni őket. Még önállósítás után is. Nem mondom, hogy az én munkamódszerem a legjobb, de mindenki a sajátját mutatja meg a tanulóinak. Ezért is nincs egy tanuló végig ugyanazzal a módszerátadóval. 

Ugyanazzal a lendülettel nézek a következő négy év felé is, mint ezek elé néztem. Maradok tisztelettel az Önök kalauza a 8-as és a 9-es HÉV vonalakon:

Dió, a kaller

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.