Amikor elszabadul a pokol...
2009.01.20. 15:12
Az interneten szörfözgetve találtam az alábbi cikket:
Bliccelők vertek BKV ellenőröket
Jeggyel nem rendelkező utasok bántalmazták a főváros közlekedési cégénél dolgozó ellenőröket, egyiküket kórházba kellett szállítani, a másikuk - egy nő - pedig könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte a BKV.
A közlemény szerint egy ellenőrnőt fellöktek a kisföldalatti Kodály körönd megállójában még pénteken, szombaton pedig az 1-es villamos vonalán ütöttek meg ököllel egy másik, munkáját végző ellenőrt.
A cég azt közölte, hogy a Kodály körönd állomásnál az ellenőrnő - szokásos munkáját végezve - az utasokat a jegyük felmutatására kérte. Egy nő azonban nem volt hajlandó eleget tenni ennek a kérésnek, majd miután az ellenőr újból felhívta erre az utas figyelmét, a nő megpróbálta kikerülni őt. Ez azonban nem sikerült, az utas pedig szándékosan fellökte a munkáját végző ellenőrt, aki az incidens során könnyebben sérült - olvasható a közleményben.
Az eset után a VI. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított a támadó ellen, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt - közölte a BKV.
A másik esetben az 1-es villamoson egy fiatalember - aki érvényes jeggyel vagy bérlettel nem rendelkezett - a pótdíjazás minden formáját elutasította, és a villamosról sem volt hajlandó leszállni. Az ellenőr munkáját tovább folytatta, amikor az ismeretlen fiatal férfi utánament, és ököllel arcon vágta - áll a közlekedési társaság közleményében.
Az eset következtében az ellenőr szája felrepedt, fogsora megsérült. Az ismeretlen férfi ezt követően a villamosról leszállt, és távozott. Az ellenőrt mentő szállította kórházba.
A BKV szerint többször előfordult már, hogy munkájukat végző ellenőröket ért durva bántalmazás. Mint írták: „a BKV értetlenül áll a történtek előtt."(FigyelőNet, MTI)
Az érintett jegyellenőröknek mihamarabbi gyógyulást kívánok!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Cuccu, az utas 2009.01.20. 19:02:20
markog 2009.01.20. 19:38:40
Dió, a kaller · http://kaller.blog.hu/ 2009.01.20. 20:05:01
ZBR 2009.01.21. 10:26:55
Elképesztő. Ma már mindent lehet...
Csak egyszer lássam, ahogy pl. egy nő megüt egy ellenőrt. Nem teszi ki az ablakba, amit tőlem kap...
kacsa. 2009.01.21. 16:36:40
Csak körül kell nézni a városban: az autósok, akik index nélkül befurakodnak, a kedves vevő aki a reklamációt úgy kezdi, hogy leüvölti az eladót majd némi fizikai fenyítést is kilátásba helyez, a tanárverések... Sokan úgy gondolják, hogy ha agresszióval válaszolnak valamire, akkor azzal célt érnek el (sajnos ez gyakran sikerül is nekik). Mennyivel könnyebb egyből ütni, mint gondolkodni, vagy egy értelmes mondatot kinyögni!:(
És ha a gyerek is ezt látja, akkor valószínű, hogy felnőttként ő is így fog viselkedni. Akit meg máshogy neveltek az értetlenül áll az egész előtt.
2009.01.22. 21:20:27
Arról pl. nem szól a fáma, hogy miért "nem sikerült" kikerülnie a bliccmen hölgynek az ellenőrt? Talán csak nem elé állt/rángatta őt a kallerhölgy?
A másik sztori meg kb. annyira életszerű, mint amikor egy vasággyal 40 kilós srác bántalmazott durván 4-5 bejárati orkot. (Aztán szépen csendben kiderült, hogy az ellenőrök támadtak rá, mivel meg akart menteni pár külföldit a lehúzástól, de ennek már nem volt akkora hírértéke.)
Utolsó kommentek