Taxi

2010.01.14. 13:04

Érdekes, hogy a sztrájk alatt az utasok a becsülettel dolgozó BKV-sokat/MÁV-osokat/stb anyázzák. Mégis miért? Kiakadásom tárgya pegig a következő:

Az ember ugye alapból feszültebb ilyen vészterhes időkben. És itt most nem a Kollektív szerződésről, nem sztrájktörőkről, nem szabotázsról beszélek. Egyáltalán az embereknek keserű a szájíze. Utasnak és BKV-snak egyaránt. Ilyenkor beismerem (mindannyiunknevében szerintem), hogy hálátlan dolog kalauznak lenni.

Nem is húzom tovább az időt, hanem belevágok. A történet főszereplője az utasaink részéről akit közfelkiáltással biztos Nemzeti Hőssé nyilvánítanák most. Az Ember, Aki Be Mert Szólni A Mocsok Békávésnak. Természetesen nyűgösen, fáradtan fut bele a kalauz az ilyenbe, amikor semmi türelme nincs, csak esetleg némi lélekjelenléte. Dolgozgattam már szinte automatikusan a kocsiban Kistarcsa, kórház megállóhely előtt.

Már a végzésem vártam és irígykedve tekintettem a hazafelé hömpölygő emberáradatot. Az egyik utasom mutatott egy Budapest bérletet, majd bátorkodtam megkérdezni tőle, hogy meddig szándékozik utazni. A válasza Szilasliget volt, majd természetesen közöltem vele, hogy a kiegészítő jegy 210 forintba kerül. A jegyváltást megtagadta a Tisztelt utas, majd meg is indokolta tettét. Közölte, hogy azért nem hajlandó megváltani a kiegészítő jegyet, mert Őt senki nem tájékoztatzta arról, hogy a vonatok itt járnak a sztrájk idején is és ezért a kiegészítő jegy árát TAXIRA költötte. Érdekes, egyes talpraesett utastársaik pontosan tudták, hogy járni fognak a HÉV szerelvények és azt is, hogy a normál hétköznapi menetrend szerint.

Tudom ezek után az lenne a dolgunk, nekünk a "sztrájkoló g*ciknek", hogy az ő reggeli kávéja mellé készítsük a jó hírt személyesen (díszsortűzzel, egyenruhában), miszerint közlekednek a Gödöllői HÉV szerelvényei.

Ezek után felszólítottam a vonat elhagyására, majd a vonatot marasztaltam a megállóhelyen 3 végtelennek tűnő percig, amíg a motorásszal és a biztonsági őrrel együtt győzködtük, hogy ugyan megvehetné a jegyet. Mindazonáltal az utasok is a mi pártunkra kezdtek állni, de mégis hagytam a fenébe a nőt. Nem szerettük volna, ha a vonat Gödöllő végállomásról is késve indul vissza.

Ezek után az utas férje felhívta Cinkotát és látatlanban a diszpécseren keresztül megfenyegetett, hogy megver, ha még egyszer elkezdek bunkózni a nejével. Mármost akkor bocsásson meg mindenki és álljon meg a fáklyás menet. Tisztázzunk egyet s mást. Nem sértegettem és nem minősítettem az utas magatartását. (Legalábbis akkor és ott nem, utána is csak magunk között tárgyaltuk meg az esetet. Ezzel ellentétben ezt ő többször is megtette...) Kettő a betelefonáló nem ismertette a konkrét esetet, így nem tudom, hogy mit akart a hívásával elérni, főleg úgy, hogy a beszélgetést, amit a diszpécserrel folytatott a BKV Zrt. rögzítette.

Ez esetleg lehet bizonyíték az én kezemben, ha "váratlanul baleset érne". Gondolkodni kellene. Egy jogos utaspanasznál fülem-farkam behúznám és nem győznék szabadkozni, ám jelen helyzetben azt mondom, tanuljon meg viselkedni az utas és csak azután pampogjon, ha az ő szeméből nem lóg ki a gerenda.

Részemről ennyi. Bocs a puffogásért.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kaller.blog.hu/api/trackback/id/tr611671819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.01.14. 13:57:51

Hogy költötte taxira azt a 210 ft-ot ha a HÉV-en van?

Ráadásul 210ft-ból egy taxi sem viszi messzire.

Vyca 2010.01.14. 22:07:05

A deviáns viselkedést képtelenség kitörölni a társadalomból, hiába szeretnénk... :(

ZBR 2010.01.16. 13:00:50

Üzenem az úrnak, hogy ha legközelebb meglátom a nejét a kallerral kötekedni, akkor vegyen neki egy doboz bonbont és vigye be a sürgősségire.

Fenyegetni én is tudok...

VakondM 2010.01.16. 17:50:44

Az ilyet le kell lőni!

kacsa. 2010.01.16. 22:29:16

Dió: A dolgozó BKV-s van kéznél (illetve lábnál, hogy bele lehessen rúgni). A sztrájk amúgy is jó annak, aki ideológiát szeretne gyártani arra, hogy miért nem vesz jegyet. + Ilyenkor szokták mondani, hogy mit nem csináltak a nővel egy ideje (Hahó, kedves férj! Ne telefonálgatni tessék...)
@VakondM: Sajnos téged vennének elő... Meg amúgy is környezetszennyezés ;)
süti beállítások módosítása