A BKV hetek óta időzítve harsogta a mozgólépcső csarnokokban, ami évek óta piktogrammal, írásban rögzítve volt: A mozgólépcső bal oldalán a siető utasoknak tartsunk helyet. Az eredmény látványos. Hétfőn a Széll Kálmán téri állomáson tapasztaltam, hogy megszűnt az általam csak "sakktábla-elrendezés" nevű koreográfia. Az utasok nem bal-jobb-bal-jobb felállásban álltak fel a mozgólépcsőre, hanem libasorba a jobb oldalra.

Így már nem ismétlődhet meg az (talán), ami nem rég történt velem és párommal. A Nyugati pályaudvaron siettünk a vonathoz, amivel ráadásul nem is csak édes kettesben alkottuk volna kis csapatunkat, ugyanis ballagásra igyekeztünk Vácra. A metrón már direkt a mozgólépcső majdani eléréséhez közel helyezkedtünk el, hisz tudtuk, öt percünk lesz a vonat indulásáig a metró érkezésétől számítva. 

Leszállva a metróról a mozgólépcsőhöz értünk igencsak sietős léptekkel, felmálházva. Az emberek a már említett sakktábla koreográfiát kezdték alkalmazni, bár nem voltak előttünk sokan. Ezek után előre szóltam, hogy megkérem az előttem állókat, hogy húzódjanak a mozgólépcső jobb oldalára, hisz a vonatunk hamarosan indul. Bár sikert értem el, de azért volt némi morgolódás. 

Egyesek megemlítették, hogy jó lenne, ha időben indulnánk el, de ezek az emberek egyes dolgokat nem igazán látnak át. Például azt, hogy nekem a HÉV abban az időszakban még csak óránként jön Budapest felé. De ehhez igazából semmi közük. A lényeg az, hogy az önző utazási magatartás a BKV és a BKV-figyelő blog kampányszerű megnyilvánulásának hála szűnni látszik. 

Engem már anno anyukám úgy tanított, hogy a mozgólépcső bal oldala a sietőké. Próbáljunk meg tekintettel lenni embertársainkra. Nem tudhatjuk, hogy esetleg kinek miért sürgős a metróhoz, vagy a felszínre jutni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kaller.blog.hu/api/trackback/id/tr394543448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.05.29. 14:10:05

esetleg működhetne a 4-ből 2nél több mozgólépcső egyszerre és akkor nem kéne basztatni az utasokat mert elférnénk.
esetleg fent nem kéne nyomorogni a faszszopó ellenőrök disznófarmi kordonjainál és le lehetne időben menni akkor nem kéne egymás mellé állni és nyomorogni
a rohadt kurva anyját kérje a bkv bármire is ezek után

Dió, a kaller · http://kaller.blog.hu/ 2012.05.30. 02:47:50

@dumdidum42: Kommentárod bármennyire is moderálandó hangvételű, mégsem törlöm. Hogy miért? Mert önmagad minősíted. Számodra a kulturált egymás mellett élés szabályaira való figyelmeztetés (ami a sokat emlegetett nyugaton működik) ennyire sértő? Őszintén sajnálom, ha ezt így gondolod.

Nem mellesleg a kijárati jegyellenőrzéssel kapcsolatos problémádra -melyet igen kimerítő érvekkel aggályosnak tituláltál- csak annyit tudok reagálni, hogy abban az esetben, ha a Tisztelt Utas a bemondott kérésre, hogy keresse elő utazási jogosultságának bizonyítékait ezt meg is teszi (ez a 99%), akkor a kiléptetésen pillanatokon belül átjut.

Megkérlek, hogy frusztrációidat ne egyszerű embertársaidon vezesd le jogaid szajkózásával (igen, ez a fajta ember vagy első olvasatra), hanem légy tisztában azzal az egyszerű szabállyal, hogy egy demokratikus társadalomban az ember jogai a kötelességeinek teljesítése után érvényesíthetők.

Ne feledkezzünk meg arról az apróságról sem, hogy jogaid addig terjednek, míg mások jogait ezzel nem sérted.

Amennyiben ezekkel a szabályokkal együtt tudsz élni és nem megsértődsz egy kérésen, Te is boldogabb, könnyedebb ember lehetsz; valamint embertársaidnak is jelentősen kevesebb bosszúságot okozol.

A mozgólépcsők működési rendjével kapcsolatos kifogásaidat javaslom, hogy egy (jelentősen) letisztultabb formában továbbítsd a BKV Zrt Ügyfélszolgálata, illetve a Budapesti Közlekedési Központ felé, ezzel jelezve, hogy a mozgólépcsők véleményeid szerint túlterheltek, és javaslod, hogy több lépcső működjön egy időben.

Ennek azonban vannak korlátai. Egyes esetekben kifejezetten tanácsos az álló lépcső használatának engedélyezését kérni a forgalmi ügyeletestől (a peronon lévő "kaputelefon" segítségével) például nagytestű kutya szállításánál, vagy például, ha egyszerűen félsz a mozgólépcsőtől.

Arról már nem is beszélve, hogy egyes állomásokon összesen három mozgólépcső van (pl. Déli pályaudvar). Ebből többet nem lehet egyszerűen teremteni. És ott nem ritkán megy egy le, kettő pedig fel a reggeli csúcsban.

Dió, a kaller · http://kaller.blog.hu/ 2012.05.30. 16:20:43

@dumdidum42: Ha személyeskedni akarnék megkérdezném: Felolvassam? Egyedül nem megy?

DE inkább javaslom, hogy mocskolódásodra adott válaszomra inkább fejts ki normális ellenérvet. Kreténnek lenni sértegetni mindig könnyebb, mint vitatkozni. A válaszom nem hosszabb, mint a poszt és azt is sikerült elolvasnod.

2012.06.02. 13:02:48

@Dió, a kaller: nem mocskolódtam, egyszerűen ez a véleményem a bkvról. az életem legrosszabb órái amiket ennek a rohadék cégnek a szutykos járművein kell eltöltenem, olykor pofátlanul sok pénzért. te ezen egy szaros ellenőrként nem tudsz változtatni, így nem fogom a kisregényeidet olvasgatni. menjél jegy lyukasztást gyakorolni internetezés helyett, neked aztán összejött az élet (hozzá kell tennem, magamat se tartom sokra amíg fel kell tennem a lábam bármire, ami bkv). egyszer remélem téged jól megvernek amikor túlfeszíted a húrt és nem állsz arrébb amikor kéne. de valószínüleg csicska vagy és megteszed csak arról nem születik élménybeszámoló :) pedig pár eset után elgondolkozna a fajtád hogy miért vállal társadalom ellenes munkát.

Dió, a kaller · http://kaller.blog.hu/ 2012.06.02. 17:37:28

@dumdidum42: A munkakör társadalom ellenességéről csak annyit, hogy akkor, ha a boltban az élelmiszert ingyen megkapom, akkor nincs szükség a jegyvizsgálói munkakörre sem. (Gondolom nem érted a jegyvizsgáló és a jegyellenőr közötti különbséget, ezért mosod össze a kettőt. Ezzel sajnos nem vagy egyedül. Ne aggódj, jegyellenőrnek én sem szívesen mennék el.)

A mi munkánk igazából a jegypénztárosok mobil változata. Bérletet ugyan nem árulunk, de egyszeri utazásra ki tudjuk szolgálni az utast. SŐT! Igazából a továbbutazását is elő tudjuk segíteni a kedves utasnak, ezért van nálunk átszálló- és gyűjtőjegy is. Aki pedig együttműködik velünk igyekszünk kisakkozni vele, hogy mi is lenne számára az ideális megoldás és legrosszabb esetben útja végén a pénztárhoz irányítjuk.
süti beállítások módosítása