A csömöriek sportot űznek abból, hogy a pesti bérletüket mutogatják, és miután megérdeklődöm, hogy mégis meddig utaznak, 90% Szabadságtelepet, vagy Árpádföldet mond. Na, most aztán én voltam a váratlan dolgokkal játszó hatásvadász VJV.

Történt ugyanis a minap, hogy Cinkotán az utolsó kocsiba felszálltam, a sok budapesti bérlet között ketten kértek kiegészítőt, és 2 embernek volt meg a kieg. bérlete.

Cinkota alsón át is szálltam a középső kocsiba. Itt már nagyobb volt a vásárlási kedv és kisebb a tömeg. Árpádföldön visszaszálltam az utolsó kocsiba, de előtte felhívtam a járművezetőt, hogy számíítson arra, hogy több lesz a leszálló, mint általában...

Ezek után hangosan és tisztán érthetően közöltem az utasokkal, hogy aki az első jegyvizsgálat alkalmával nem vette meg a kiegészítő jegyét, és Szabadságtelepnél nem száll le, azt pótdíjazom. Nos... A kocsiban maradtak hatan. Ebből volt egy új felszálló és egy fő, aki pótdíjazásra került.

Kifejezetten a csömöri lakosság kedvéért idézem az Utazási feltételeket:

A HÉV-en a vonal-, átszálló- és gyűjtőjegyek, valamint a budapesti összvonalas bérletek csak a közigazgatási határon belüli szakaszon érvényesek utazásra. A HÉV jegyeket és bérleteket a HÉV pénztáraknál kell megváltani. A járművekre felszállni csak érvényes bérlettel vagy utazásra jogosító jeggyel szabad.

  • Budapesten kívülre történő utazás és budapesti felszállás esetén:

Az Utasnak, ha csak Budapesten belül érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkezik, kiegészítő jegyet kell váltania a pénztárnál, ha pedig a felszállás helyén nem működik pénztár vagy az zárva van, akkor a HÉV-en az első jegyvizsgálat alkalmával a jegyvizsgálónál.

Azt hiszem ez világos, és egyértelmű. Külön kiemeltem azt, amit jelen esetben betartattam, és eléggé csúnya anyázás keretében ürült ki a kocsi... Előbb utóbb Csömör felé is megtanulunk jegyet venni. A legegyszerűbb a kocsinként egy jegyvizsgáló lenne a Csömörre tartó vonatokon csúcsidőben...

A bejegyzés trackback címe:

https://kaller.blog.hu/api/trackback/id/tr99776773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vorti 2008.11.18. 23:16:53

Sok spur Csömöri! :D
A tarcsaiak legalább vesznek kiegészítőt, ha ellenőrbe futnak (bár ha felszáll, rögtön menekülnek az uccsó ajtóhoz... XD) A teljesárút még megértem, de a diákok sajnálják azt a kemény 500Ft-ot? Nekem a kényelmem megér ennyit, nem kell "menekülni". :)
(Járjanak 92-essel :D)

(Vélemyényem szerint a HÉV városon kívüli tarifarendszer a legigazságosabb a BKV-nál: annyit fizetsz, amennyit utazol...)

vorti 2008.11.18. 23:19:58

Javítás: az 500Ft-ot a diák kiegészítő bérletre értettem. Számos diák nem veszi meg, inkább szállongat a kocsik közt, hogy ne kelljen jegyet venniük...
A csömöriek meg még bujkálni is lusták...XD

Minusz 2008.11.20. 18:45:57

hát nem,ennyi erővel ha kistarcsa kórházig 92-esen nem kel fizetni külön,mennyiből állni kitolni azt az 1 megállót?:D

jah,és abból az 500Ft-ből amit kapnak rá a szülőktől szted mire költik?abból már töb mint 2 üveg sör kijön...tudom,mert vannak tarcsai ismerőseim:D

mondjuk az is izé ha fellszálok ilonán mert gödöllő felé megyek akkor az a budapesti bérlet olyan mintha nem is lenne,pedig lehet hogy annyit megyek mint Örstől Ilonáig...

Dió, a kaller · http://kaller.blog.hu/ 2008.11.21. 00:45:58

Ha Ilonán szállsz fel, a kutyát nem érdekli a pesti bérlet. Egyszerűen, ha nem az Örs felé mész, akkor nem érvényes. Ha meg Pest felé akkor a HÉV-bérleted nem (kellene), hogy elfogadja bárki is.

Az meg, hogy gyakorlatilag nem veszik észre egyesek, hogy nem egészen érvényes oda a HÉV bérlet, az más kérdés... Erről kacsa tudna mesélni... :P
süti beállítások módosítása