Utas-sztrájk
2008.04.23. 21:23
A mai napon mesélték kollégáim, hogy a BUSzSz "sztrájk" ami inkább polgári elégedetlenségi mozgalom, kezd átmenni inkább szemétkedésbe. Mivel én is olvasok BKV-Figyelőt, ezért hallottam az akcióról, és tőkéletesen megértettem volna, ha hétfőn azt mondja egyik-másik utas, hogy csatlakozik az AZNAPRA meghirdetett engedetlenségi mozgalomhoz, de:
Ez, ha jól tudom, HÉTFŐRE volt meghirdetve, nem egész hétre. (Az eset, amit mindjárt elmesélek ma délelőtt történt) Máskülönben ennek nem feltétlenül az a módja, hogy az ember a vezető-jegyvizsgálót nem veszi emberszámba.
Szóval a történet:
Kollégám feldúltan szállt le a vonatáról, és dőlt belőle a szó, miszerint a Tisztelt Utas hogy "működött közre": Annak rendje, módja szerint a kolléganőm megszólította a szabványszöveggel: "Jó reggelt kívánok, menetjegyét, bérletét kérném ellenőrzésre felmutatni." Utas bámul maga elé, meg sem szólal. Ezek után ismét felkérte az utast, hogy igazolja, hogy a szolgáltatásért az ellenértéket már lerótta, vagy váltson menetjegyet.
Az utas csak annyit mondott, hogy "Neked nem mutatok semmit. Ti sem voltatok pénteken korrektek, mivel nem tudtam benni a munkahelyemre, most én sem mutatok semmit, b@*dmeg!" Erre a kollegina csak annyit reagált, hogy a pénteki sztrájk többek közt az utasok érdekében volt. Mellesleg örülne, ha a tisztelt utas mutatna valamit, vagy leszállna a vonatról.
Kérdem én, akkor is a "köcsög Békávésok" lesznek az inkorrektek, ha majd nem lehet elférni a ritkábban közlekedő vonatokon? A tisztelt utasba ha ennyi belátás sem szorult, akkor már muszáj egyből káromkodnia egy nővel (és most tegyük félre, hogy egyenruhában van)?! Ezek után még tőlünk vár "korrektséget"?!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
lijano 2008.04.23. 22:05:18
paradicsom 2008.04.23. 22:10:36
díj szabás - 1 szó
Evi@na 2008.04.23. 22:11:37
Azt hiszem, ha ezt tartjuk szemelőtt, könnyebben túl tudunk lépni ezeken a konfliktusokon.
joravalo 2008.04.23. 22:16:46
Johnsmith000 2008.04.23. 22:21:20
és amúgy ha már valakit az illetlenségről próbálsz meg kioktatni, legalább helyesen tanulj meg írni, a muszáj pontos j.
az, meg hogy le baszdmegolt egy nőt, hát most komolyan ezen vagy kiakadva? Ha pont lett volna vmi fontos dolgom pénteken, tuti véresre vertem volna a hülye fejeteket
annyiszor elmondtam már, takarodjatok dolgozni, énsem picsogok minden problémám miatt.
Dió, a kaller · http://kaller.blog.hu/ 2008.04.23. 22:29:39
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.04.23. 22:32:12
Evi@na 2008.04.23. 22:33:07
Én meg tudlak érteni Benneteket. Nekem a sztrájk ellentmondásos módon a javamra vált.
És írd csak a blogot nyugodtan, nálam a favoritok között van már.
nonok 2008.04.23. 22:42:40
Ennyit a "MÁV"-ról.
ViDe0 · http://www.szabadgondolkodo.hu 2008.04.23. 22:49:36
__franky__ 2008.04.23. 22:52:56
Pénteken mivel nem volt BKV kevesebb veszteséget termeltek. Hát gratulálok nekik. A budapestiek meg gyalogoljanak.
Legyen járatritkítás, mindenki vegyen jegyet, bérletet.
A kéregetőket, hajléktalanokat meg takarítsa ki a sok biztonsági, aki elvileg az utasokért van.
kingy 2008.04.23. 23:07:09
hogy miből ered a veszteség egy része (bliccelés, pazarlás, dolgozói motiválatlanság, lopás, rongálás, sikkasztás) az más kérdés. erre szerinted tényleg az a megoldás, hogy tovább ritkítjuk a járatokat? miközben kriminálisan magasak a bérlet és jegyárak ígyis? szerinted kevesebben bliccelnek majd, ha még több átszállással jutsz el a-ból b-be? mert a legtöbb helyen ez a terv lényege... vonalak elvágása és újabb átszállások beiktatása "párhuzamok felszámolása" címén.
megvezetett ember vagy, aki mindent elhisz két mondatból, ha "jó" emberek mondják... ezt tart BP 20 év után ott, ahol.
judge dredd (törölt) 2008.04.23. 23:11:38
judge dredd (törölt) 2008.04.23. 23:14:38
Barakis (törölt) 2008.04.23. 23:16:29
HavocS · http://www.obsidianshell.com 2008.04.23. 23:18:58
Remélem te is rajta leszel azon a buszon, ami belerohan egy betonfalba, mert szar műszaki állapottal kell közlekedni vele...
RWB 2008.04.23. 23:19:45
HavocS · http://www.obsidianshell.com 2008.04.23. 23:23:24
Miner 2008.04.23. 23:32:30
Jim Raynor 2008.04.23. 23:47:43
én meg, mint havibérletes utas, annak örültem volna, ha a T. Közl. Váll. 1 nappal meghosszabbította volna a bérletem érvényességét. Gyakorlatilag nem baszna egy öltést se, de legalább gesztus lenne. de nem, azt nem lehet.........
egyébként is, most már kezdem unni, hogy bárkinek (BKV, MÁV) problémája van, mindig velünk, utasokkal basznak ki......nekem is vannak munkahelyi gondjaim, de nem szopatok meg miatta másokat....
ja, és a korrektségüket nem az utasok játszották el, hanem a bkv.
rincewind 2008.04.24. 00:30:02
mizie 2008.04.24. 00:42:19
vagyis lehet hogy az is jogos, de amíg ilyen gaskófélék állnak az élére addig undorodom az egésztől, a mávcargos ostobaságát meg egyszerűen nem hiszem el.
mizie 2008.04.24. 00:45:04
glad 2008.04.24. 04:59:43
Na neeee már!!!!
A BKV sztrájk igen, az az utasokért volt többek közt, illetve főként a dolgozók saját érdekében.
Olyan sztrájkról még az életbe nem hallotam, hogy az utasok érdekében van és a dolgozonak mindegy.
DE!
A MÁV-os sztrájk minden, csak nem korrekt és jogos.
Túlzásba eső mocskos zsarolás politika gyanús felhangal.
Ha meg valaki ezért a baromságért szorúl a munka helyén (ja igen a törvénytől eltérően nem mindenhol iylen megértőek), akkor elhíszem hogy ideges az utas.
Mi lenyeltük a sztrájkot (nem volt választás), a mávos pedig nyelje le a bunkóságot (neki sincs választás).
a nap húszpontos képe · http://haazeeblog.blogspot.com/ 2008.04.24. 05:19:52
("te" = átlag munkavállaló)
Stifler mamája 2008.04.24. 06:27:56
Én egy multinál dolgozom, ahol szakszervezet sincs. Ennél fogva nem is állhatunk elő 3-4 havonta, hogy most 5%, vagy 8% béremelést ill. éppenséggel egy hirtelen ötlettől vezérelve X Ft egyszeri kifizetést követelünk. Mire föl? Aláírt mindenki egy munkaszerződést, amiben a munkabér is írva vagyon. Akkor pofa be és tessék megdolgozni azért a pénzért, amennyiért bevállaltad.
Ha mi ezt csinálnánk, velünk senki nem tárgyalgatna meg bohóckodna hónapokig. Annyit válaszolnának, hogy ha nem tetszik, el lehet ballagni. Majd más elvégzi a feladatod, ha neked nem tetszik.
ati 2008.04.24. 07:06:01
Kerrigan 2008.04.24. 07:09:35
hattyú 2008.04.24. 07:18:18
Sztem te biztosan becsületesen végzed a munkádat és sértő számodra, hogy sok ember ezt nem veszi figyelembe, de ha egy ilyen közútálatnak örvendő, vízfejű, pénznyelő szardombnál dolgozol, akkor ezen ne legyél meglepődve... :-)
A kollegina pedig ne sztrájkoljon az én érdekemben :). Majd én sztrájkolok ha szükségét érzem. Köszönöm!
Stifler mamája: ha a "multi" cég téged kihasznál és nincs szakszervezet az nem egy kellemes állapot, sztem azt ami nálatok van a munkában ne tekintsük követendőnek...biztosan rossz úgy dolgozni, de szerintem nem az ilyen stílusnak kéne működnie.
Kerrigan 2008.04.24. 07:24:02
Aha. Az egész net ilyen. Mert a magyarok ezt tanulták meg a demokráciából: "NEKEM JOGOM VAN"
Amikor a "nekem kötelességeim vannak"-ot tanították, akkor hiányoztunk az óráról...
" hogy valaki vegye már észre, hogy itten kérem szépen: igazságtalanság történik a "kallerokkal". Végülis ez igaz, hiszen igazságtalan, hogy feleslegesen sok van belőletek, az adófizetők vérét szívjátok"
Nekem még sose szívta egy se. Ja talán azért mert mindig volt jegyem vagy bérletem, és mindig meg is mutattam...?? fene tudja. Ez bizonyára egyik az élet nagy rejtélyeinek.
Lance 2008.04.24. 07:39:21
Amikor valaki utas, akkor azt érzi, hogy az ellenőrök bunkók. Ha beállna ellenőrnek, akkor rögtön tapasztalná, hogy bizony az utasok is bunkók.
Amikor valaki vevő, akkor úgy látja, hogy az eladók, pénztárosok bunkók. Ha beállna a pult másik oldalára, akkor a vevőkről lenne kénytelen megállapítani ugyanezt.
És ugyanez van az egész országban: a bankban, a hivatalban, a könyvtárban, a boltban - mindig bunkók a pult mögött állók (a blogok szerint) - ha már átkerülnek a másik oldalra, akkor ők nyomják a legjobban, hogy bunkók a sofőrök, a kalauzok stb.
Nem kéne ezen elgondolkodni emberek?
test 2008.04.24. 07:41:07
Pusztuljanak 2008.04.24. 08:01:29
ÚGYIS CSAK A VEZETŐK TÖBBTÍZMILLÁS MUTYIJÁRA MEGY EL!
LOPNAK CSALNAK HAZUDNAK!
POLGÁRI ENGEDETLENSÉGGEL AZ ELNYOMÓK ELLEN!
PUSZTULJON A MÁV A BKV ÉS A TÖBBI GECI!
tyberius 2008.04.24. 08:22:23
Az "utas-sztrájk" nettó baromság, a szolidaritás teljes hiányát demonstrálja. Nagyon sajnálom, hogy BKV-figyelő is melléállt.
És igen, akár tetszik, akár nem, a kollegina az utasokért is sztrájkolt, sőt pénteken már elsősorban az utasokért, mivel a BKV már a hétfői sztrájk után kész lett volna lemondani a létszámleépítésről.
Aki ezt nem érti meg, és még mindig azt szajkózza, hogy járatritkítás kell, mert attól lesz jobb a BKV gazdálkodása, annak ajánlok egy tesztet: csúcsidőben én feltartok pár percig egy 4-6-os vilit a Moszkva térnél (ezáltal szimulálandó a ritkított járatot), aztán ő próbáljon felszállni rá mondjuk a Király utcában. Ha sikerül, akkor beszélhetünk.
Mellesleg lehet itt beszélni vízfejről, korrupcióról (sőt kell is), de ezekre a problémákra alapvetően nem megoldás az, hogy teljesítményt csökkentünk, és akkor kevesebb pénzből kevesebbet lehet ellopni. Ezen gondolkodás alapján bezárhatnák rögtön a BKV-t, és akkor megszűnne a lopás meg a nemhatékony működés, ugye?
Mellesleg vegyük észre, hogy a BKV vastagon alul van finanszírozva: mi, utasok, a költségek 40%-át fizetjük, többet, mint a NY-Európában elterjedt modell szerint kéne. Tehát most a kormányon és a fővároson lenne a sor, hogy befejezzék a sunnyogást meg a hárítgatást, és tegyék hozzá a maguk részét!
És pont ez az, ami a sztrájknak is célja volt. Persze mind tudjuk, hogy az állam (és különösen a főváros) nem fogja beadni a derekát ilyen könnyen, a mostani előfinanszírozási terv nem hosszú távú megoldás, annak eléréséhez valszeg további sztrájk(ok)ra lesz szükség.
Én a magam részéről maximálisan szolidáris vagyok és voltam a sztrájkolókkal, pénteken pl. nem szálltam fel a sztrájktörő villamosokra, pedig pont a négyes-hatossal bemehettem volna a munkahelyemre, de inkább bicikliztem. Erre biztatok mindenki mást is!
Andie 2008.04.24. 08:41:49
- Te, Józsi! Figyimáide höö!
- No mija? Nem adok a rumból, mondtam mááááá.
- Nemaz! Te, én napok óta nem alszok jól.
- Oszt mijé? Ver a zasszony?
- Áh, fenét, már fél éve elhagyott egy jóképű villamosvezető miatt.
- Ribanc.
- Hanem azé, mer én úúúúgy, de úúúúgy sajnálom ezeket a szegény utasokat. Nap mint nap, heringekként összezsúfolódva utaznak a koszos, büdös, behányt kocsikban. Az ajtót rájuk csukják, mi baszogatjuk őket, h a van jegyük, ha nincs. Késnek a szerelvények, néha föl sem férnek, és mindezt olyan áron, amit, te, Józsi, bizisten, kimondani sem bírok, akkora szám.
- Ja. öh...
- Arra gondútam, miccósz?
- Igyá'
- Hogy sztrájk kéne!
- Mire hö?
- Hát a szegény utasok érdekében. Összefognánk, aztán egy egész napos sztrájkkal felhivnánk a figyelmet a sanyarú sorsukra. Ez mégicsak nem mehet igy tovább!
- És a mi pénzünk az smafu?
- Dehát most kaptunk 5% emelést a fél évvel ezelőtti sztrájknál. Habár azt is az utasok miatt szerveztük, csak félreértették.
- Jaja, minket nem érdekel a péééz, csak a kedves utas, egészségedre!
- Pontosan! Leszarom a pénzt, annyi a fizetésem, amennyi. Én mikó' idegyöttem, akkó se az motivált, hogy meggazdagodjak. Ha adnak pézt, adnak. Ha nem, nem. Engem a jó szívem vezetett erre a (keskeny nyomtávú) pályára. Hogy segíccsek az embereknek, érted Józsi? Tiszta önzetlenül, udvariasan, segítve szegényeknek a munkába, haza, és akárhova jutást.
- Igazad van Józsikám, összehívom Macusékat, aztán péntekre baromi nagy sztrájkot csinálunk! No, hamár ilyen okos vagyol, ne, ihacc a rumomból!
- Az utasokért mindent! Egésségedre Józsikám!
Dió, a kaller · http://kaller.blog.hu/ 2008.04.24. 11:10:18
Én megmondom őszintén, azért jöttem a BKV-hoz dolgozni, (igen a vonat BKV HÉV szerelvényeire értendő, elmondom én is) mert szeretek emberekkel dolgozni, egy ilyen fém darabon, csak ami nem tetszik/nagyon tetszik leírom ide is.
Amúgy azokkal a nyugtákkal rakok tábortüzet, amiket az utasok SZÍVÉLYESEN elhárítanak, miszerint ha már megvan a jegy, minek a nyugta. (Tök jogos, én sem pártolom) Én valahogy igyekszem oszlatni az általánosítást, és a kommentjeimben megmutatni, hogy nem, nem vagyunk műveletlen barmok, nem mind lopjuk szét a céget zsebre-melóval, és ugyan nem hárítom el a béremeléseket, de azzal együtt van egy munkáltatóm, akinek már csak a torka véres (alulfinanszírozottság).
Az, hogy az utasaim közül van egy-két (tényleg nem sok) uninteligens, az nem jelenti azt, hogy mind tuskó a szememben. Nem vagyok kifejezetten idős, de én amióta dolgozom, világéletemben emberekkel dolgoztam. Néha nem könnyű. Ezt tapasztalhatjátok ti is.
Amúgy én még mindíg azt mondom, hogy igen, mi az utasokért vagyunk, és igen, a csövest le kell pakolni, a bliccelőt pótdíjazni.
A metrós biztonsági őrökkel kapcsolatos hozzászólással általánosságban egyetértek, de inkább csak azt javasolnám, hogy egyszerűen rostálják ki a selejtet. Ők, ha már annál a cégnél dolgoznak és alkalmatlanok arra, hogy az utasokkal kommunkiáljanak, (szintén nem mind, de ismerek selejtet is a HÉV-es biztik között, meg olyat is, akit finoman szólva nem engednék utasok közelébe) akkor őrizzék a BKV telephelyeit.
Fancs 2008.04.24. 22:25:17
Látszik h te egy nőgyűlölő hímsoviniszta szemét vagy! Szerintem egy igazi FÉRFI nem bazdmegol le egy nőt!
Ja, és megkérek alássan mindenkit, h NE ÁLTALÁNOSÍTSON!!! Gyűlölöm az általánosítást! Nem is ismertek csak mondjuk 20 embert abból a közösségből, és kapásból mindenkit leszóltok! Mit szólnátok, ha megkapnátok ugyanezt a saját munkakörötökkel kapcsolatban?? Szerintem egyikőtöknek sem esne jól. Ennyit erről. Legyetek szívesek kiemelni h ilyen meg ilyen kallert meg vezetőt meg jegyellenőrt láttatok, és nem egészben összefoglalni a BKV-t!
Csak ennyi. Ja, és véleményt nyilvánítani kultúráltan is lehet!
Kösz!
Utolsó kommentek